Óriáslapu

Egzotikussá tehetjük kertünket, ha a kerti tavunk partján óriáslapút nevelünk. Ez az őskori kinézetű évelő óriás angol nyelvterületen méltán kapta a dinoszauruszok eledele nevet. A hazai klíma nem kedvező számára, mert sem a száraz, perzselő napot, sem a fagyos telet nem bírja. De, ha edényben neveljük, és télen bevisszük a verandára, télikertbe, vagy télire forgáccsal, szalmával takarjuk, akkor egy kis odafigyeléssel, olyan óriáslapuval dicsekedhetünk, hogy a szomszédok is csodájára járnak.

Brazíliai óriáslapu

A brazíliai óriáslapu – Gunnera manicata ősi növénycsoport, amely a déli félteke ritka lakója.

Az ide tartozó növények indás évelők, vízpartokon, mocsaras területeken élnek Uruguaytól Chiléig. Az óriáslapu földalatti rizómarendszert és rövid földfeletti törzset fejleszt. Levelei rozettásak, gyakran tenyeresen tagoltak, tojásdadok, fogazottak. Sötétzöld, feltűnően erezett tenyeresen karéjos leveleinek átmérője a megfelelő környezeti feltételek mellett könnyen eléri a 2,5 métert. A levélnyél ill. a levél és a levél erezete a fonákon vöröslő tüskékkel borított. A levélnyél párolva emberi fogyasztásra alkalmas. Ezért kapta a brazíliai óriás rebarbara nevet is. A levelek úgy helyezkednek el, hogy a növény növekedési tengelyébe vezesse a csapadékvizet. A hajtás tengelyét nedvesen tartó nyálkaagyag olyan N kötő baktériumnak ad tápot, amely szimbiózisban él a növénnyel. Buzogányszerűen bugában álló virágzata 80-100 cm magas, virágai vöröses barnák. A virágok végálló fürtbe vagy bugába tömörülnek. A virágok egyneműek. A fürt csúcsán található a porzós, alul a termős virágok találhatók. Két csészelevél, és a két csészén alig túlnyúló sziromtáj jellemzi a virágokat. Termése 2 termőlevélből alakul, 1 magvú, csonthéjas makk.

Óriáslapu a kertben

A hazai klíma nem túl kedvező számára, mert a tűző nyári nap könnyen megégeti a leveleit, a hideg tél pedig -főként a fiatal növénynél- a rizómájában okozhat visszafordíthatatlan károsodást, de jól előkészített talajba történő ültetés esetén, helyes tenyészhely megválasztásával és téli védelemmel talán itthon is megcsodálhatjuk elképesztő méretű leveleit. Csak savanyú talajon fejlődik kielégítően, ezért állítsunk össze számára 6-6,5 pH körüli agyagos, homokkal kevert tőzeget, amely képes lesz a természetes élőhelyéhez hasonlóan a nyirkos, mocsaras közeg megteremtésére. A magas páratartalmat a kisebb méretű növényeknél gyakori vízpermetezéssel biztosíthatjuk, az idősebb kifejlett példányok esetében pedig kerti tavak, csobogók közelségével.

Kiültetésre csak az idősebb, két-három évig konténerben nevelt növények alkalmasak, addig fagymentes növényházban, vagy télikertben kell teleltetni. A kiültetésre talán az április a legalkalmasabb a fenti környezeti feltételek biztosítása mellett. A nyári időszakban rendkívül fontos, hogy a talaja ne száradjon ki, ezért gyakran és bőségesen öntözzük. A magas víz-és tápanyagfelvétel hatásától megnőtt levelek az első téli fagyoktól összeesnek. Ilyenkor a leveleket levághatjuk, és a talaj felszínét legalább 40 cm magasságban száraz takarással borítsuk be.

Téli hőszigetelő takarásnak a levágott leveleket is ráhajthatjuk a növény tövére, kiváló hőszigetelést ad. A téli csapadékot és a mínusz 15-20 fokos hideget távol tarthatjuk, ha a 40-50 cm vastag szalmarétegére (faforgács és fűrészpor is jó) nagy műanyag ládát borítunk, és ezt is befedjük hőszigetelő forgáccsal, fűrészporral vagy szalmával. Március végén, április elején megszabadítható téli ruházatától.

Tavasszal osztható, vagy magról vethető, de a csírázás lassú. Hidegágyban, 16-20°C-os talpmeleget biztosítva csíráztathatjuk nedves kerti talajban.

Fotó: 05/05/2012, Kew Gardens, London